Érintésvédelmi felülvizsgálat ár

Érintésvédelmi felülvizsgálat ár

Az érintésvédelmi felülvizsgálat igazolja, hogy a vonatkozó jogszabályok szerinti elektromos berendezések szakszerű érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálata szakszerűen elvégzésre került.

Az áramütés elleni védelemre vonatkozó felülvizsgálat a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendeletben, az 1. sz. mellékletben meghatározott Villamos Biztonsági Szabályzat szerint kötelezően elvégzendő. A jogszabály éppúgy vonatkozik az újépítésű otthonokra, mint a felújításon, bővítésen átesett otthonokra, illetve minden olyan esetre, amikor új villamos berendezést integráltak vagy egy régit megbontottak.

Az érintésvédelmi vizsgálatok elvégeztetésével megelőzhetőek és elkerülhetőek az esetleges balesetek, áramütések.

Érintésvédelmi jegyzőkönyv készítése minden érintésvédelmi felülvizsgálat alkalmával kötelező.

Az érintésvédelmi felülvizsgálat ár meghatározó elemei a felülvizsgálat tárgyát képező építmény, illetve villamos berendezések felülvizsgálata. Az érintésvédelmi felülvizsgálat ár másik eleme a felülvizsgálatot végző szakember munkadíja. Az érintésvédelmi felülvizsgálat ár szakemberenként változhat, ezért tanácsos több megbízható szakembertől is árajánlatot kérni.

Az emberi élet védelme a lehető legfontosabb. Egy esetleges villámcsapás által bekövetkező anyagi károkat nem lehet egy lapon említeni egy hozzátartozónk egészségének károsodásával, esetleges elvesztésével. Az érintésvédelem éppen ezért az egyik legkomolyabb figyelmet érdemlő feladat. A Fi relé, melyet még másik két néven is emlegetnek, vagyis az ÁVK Áram Védő Kapcsoló, illetve RCD beépítése is csak abban az esetben nyújt védelmet, ha rendelkezünk egy komoly földelt érintésvédelmi hálózattal. Ebbe be kell kötni minden nagyobb terjedelmű fémtestet is, lásd zuhany, kád, fémből készült bútorok, a radiátorok, de ide tartoznak a fűtési rendszer csövei, illetve a víz-, és gázcsövek is. A földelési potenciált el kell juttatni minden elektromos berendezéshez is, melyet a konnektorok segítségével megtehetünk. A földelt érintésvédelmi hálózat fém drótokon vagy rúdon át a földbe vezeti az áramot, így elkerülve az áramütés veszélyét.

Az érintésvédelmi felülvizsgálat ár mérnök szakember által kerül kiszámításra. Az érintésvédelmi felülvizsgálat ár több fontos szempont alapján határozható meg. Az érintésvédelmi felülvizsgálati ár szakemberenként változhat, ezért érdemes több szakembert is megkeresni.

Az évek során több, mint 250 elektromos hálózatot vizsgáltunk felül és több, mint 150 alkalommal végeztünk el villamosbiztonsági munkálatokat!

Gyakori kérdések a témában

Az alábbiakban kitérünk a VBF, azaz a villamos biztonsági felülvizsgálat részleteire.

A VBF egyaránt kiterjed a villamos berendezés áramütés elleni védelmére és az általános szabványos állapotára is, azaz az érintésvédelmi és a tűzvédelmi jellegű vizsgálatára.

A VBF elvégzését és gyakoriságát rendelet határozza meg. Ennek értelmében a villamos biztonsági felülvizsgálat elvégzése kötelező az első ellenőrzéskor, létesítéskor. A villamos biztonsági felülvizsgálat az időszakos ellenőrzések elvégzésének rendszerességét is taglalja.

A VBF előírásai szerint időszakos ellenőrzésre van szükség

  • minimum 3 évente a fázisonként 32 Ampernél magasabb névleges áramerősségű túláram védelemmel korlátozott elektromos berendezések esetében,
  • a lakóépületek, kommunális építmények, valamint az egyéb épületek villamos berendezéseinél, amennyiben az munkahelynek minősül

A VBF előírja, azt is, hogy

  • minimum 6 évente el kell végezni a villamos biztonsági felülvizsgálatot a lakóépületekben (ideértve a társasházak közös tereit is), valamint
  • a lakóépületekben található lakások esetében.

Miből áll az érintésvédelmi felülvizsgálat? A helyszíni vizsgálat során az arra hivatott szakemberek műszeres mérésekkel végzik a villamos berendezések áramütés elleni védelmének és – 2020. augusztusa óta – a tűzvédelmi jellegű védelmének a felülvizsgálatát. Megállapítják, hogy az aktuálisan érvényes érintésvédelmi szabványoknak minden szempontból megfelelnek-e.

2020. augusztusában változás történt az érintésvédelmi felülvizsgálat tárgyában, mivel ettől a dátumtól kezdve már a villamos biztonsági felülvizsgálat elvégzése vált kötelezővé. A változtatás óta az érintésvédelmi felülvizsgálat és a tűzvédelmi-szabványossági felülvizsgálat nem külön-külön, hanem egyszerre, egy időben történik. Lényeges még, hogy az elvégzett vizsgálatokról egy irat születik. A 2020. augusztusa óta a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet rendelkezéseivel egyidejűleg az OTSZ előírása alapján továbbra is érvényes a villamos berendezések tűzvédelmi jellegű felülvizsgálata 6 évente. Mivel a tűzvédelmi jellegű vizsgálat a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelkezéseinek megfelelően 3 évente elvégzésre kerül, így megvalósul az OTSZ ide irányuló rendelkezése is a VBF elvégzésével. Természetes továbbra is be kell tartani az OTSZ villamos biztonságot érintő előírásait.

Az érintésvédelmi felülvizsgálat szakember feladata.

Érintésvédelmi felülvizsgálat ára

Fontos tudni, hogy az érintésvédelmi felülvizsgálat elmulasztása komoly következményekkel járhat. Az elektromos rendszerben esetlegesen keletkező hibák jelentős biztonsági kockázattal fenyegethetik az épületben lakókat. Ebből adódóan keletkezhetnek elektromos tüzek, de az áramütés veszélye is fennállhat, az egyéb balesetekről nem is beszélve. Az építmény érintésvédelmi felülvizsgálat azért is szükséges, mert az üzemzavarok feltárásával elkerülhetőek az üzemelési költségek növekedése is. Végül, de nem utolsó sorban szót kell ejteni arról is, hogy jogi következményekkel is járhat, amennyiben az épület érintésvédelmi felülvizsgálata nincs rendszeresen megfelelően elvégeztetve.

Az érintésvédelmi felülvizsgálat ára több fontos tényezőtől is függ, ezért előzetes felmérés nélkül az érintésvédelmi felülvizsgálat ára tekintetében nem lehet nyilatkozni. Az érintésvédelmi felülvizsgálat ára az adott építményre vonatkozóan kerül megállapításra. Az érintésvédelmi felülvizsgálat ára szakemberenként is eltéréseket mutathat, érdemes ezért több árajánlatot is kérni.

Kérjen ajánlatot írásban vagy vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon!

Bejegyzéseink

Aktualitások, hírek

Hírek az iparágból, naprakészen.

Blog oldalunkat azért hoztuk létre, hogy az érdeklődők aktuális információkat kapjanak az esetleges változásokról, fontos témákról. Célunk, hogy szakértőként érthetővé és értelmezhetővé tegyük a villamosbiztonsággal-, érintésvédelemmel- és villámvédelemmel kapcsolatos  információkat.