Érintésvédelmi felülvizsgáló

Érintésvédelmi felülvizsgáló

A módosított 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet 2020. július 31-én lépett hatályba, mely bevezette a villamos biztonsági felülvizsgálatot. Az érintésvédelmi felülvizsgáló feladata a jogszabályi módosítás bevezetését követően már nem csak a villamos berendezés áramütés elleni védelmének és  állapotának felülvizsgálatára szorítkozik, hanem a villamos berendezés tűzvédelmi jellegű vizsgálatára is kiterjed. Az új, villamos biztonsági felülvizsgálók kézikönyve tartalmazza a felülvizsgálatokhoz szükséges modern ismereteket. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület által kiadott kézikönyvben minden szükséges jogi és műszaki szabályozást ismertetnek a villamos biztonságtechnika tárgyában, mint például az OTSZ, VMBSZ. Az MSZ HD 60364 szabványsorozat és kapcsolódó szabványok szerint ismerteti a kisfeszültségű villamosenergetikai berendezések áramütés elleni védelmének, illetve szabványos kivitelezésének létesítési előírásait. A kézikönyvben megtalálhatóak az ajánlott vizsgálati jegyzőkönyv minták is.

Az érintésvédelmi felülvizsgáló ismeri és alkalmazza a vonatkozó hatályos jogszabályban előírtakat, rendelkezik a villamos biztonsági felülvizsgálat elvégzéséhez szükséges képesítéssel.

Hogyan működik az érintésvédelmi felülvizsgálat? Ide kattintva megtudhatja!

Az évek során több, mint 250 elektromos hálózatot vizsgáltunk felül és több, mint 150 alkalommal végeztünk el villamosbiztonsági munkálatokat!

Gyakori kérdések a témában

Az érintésvédelmi felülvizsgáló Budapest területén – a 2020. július végén bekövetkezett jogszabályi módosítás értelmében, lásd 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet -, a villamos berendezések áramütés elleni védelmének, illetve azok állapotának felülvizsgálatával egy időben köteles elvégezni a villamos berendezések tűzvédelmi jellegű felülvizsgálatát is.

Az érintésvédelmi felülvizsgáló Budapest és vonzáskörzetében 2020. augusztus elseje óta a módosított 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet értelmében villamos biztonsági felülvizsgálati jegyzőkönyvet kell, hogy felvegyen. Tehát az egyik lényeges, a vonatkozó hatályos jogszabályi változás az, hogy, míg korábban a villamos berendezések fent említett két vizsgálatát külön-külön írták elő, és arról az arra hivatott szakembernek két külön dokumentumot kellett kiállítaniuk, addig a módosított jogszabály életbe lépése után a két vizsgálatról csupán egy dokumentum felvétele szükséges, azaz a villamos biztonsági felülvizsgálati jegyzőkönyv.

Az érintésvédelmi felülvizsgáló díjak tekintetében a 2020. július 31-én hatályba lépett jogszabályi változás, lásd a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet értelmében villamos biztonsági felülvizsgálati díjra módosulnak. A jogszabályi változás értelmében 2020. augusztus elseje után a villamos berendezések áramütés elleni védelmének, illetve állapotának felülvizsgálatával egyidejűleg kell elvégezni a villamos berendezések tűzvédelmi jellegű felülvizsgálatát is. A két vizsgálat elvégzéséről azonban a vizsgálat elvégzésére jogosult szakembernek mindössze csak egy iratot, mégpedig a villamos biztonsági felülvizsgálati jegyzőkönyvet kell kiállítania.

Az érintésvédelmi felülvizsgáló díjak tehát a villamos berendezés tűzvédelmi jellegű felülvizsgálatának díjával együtt, villamos biztonsági felülvizsgálati díjként fizetendő meg az ide vonatkozó hatályos jogszabály értelmében. A villamos biztonsági felülvizsgálati jegyzőkönyvnek a jogszabályban előírt tartalommal kell rendelkeznie, mely hozzáférhető például a Magyar Elektrotechnikai Egyesület által kiadott kézikönyvben.

Érintésvédelmi felülvizsgáló díjak

2020. július 31. előtt a villamos berendezések vizsgálatát, felülvizsgálatát illetően az érintésvédelmi felülvizsgáló díjak és a villamos berendezések tűzvédelmi jellegű felülvizsgálati díjai két külön elvégzett felülvizsgálati díjként kerültek megfizetésre, mivel a két vizsgálatot egymástól függetlenül végezték el az arra jogosultsággal rendelkező elektromos szakemberek.

A 40/2017. (XII. 4.) NGM rendeletben bekövetkezett jogszabályi módosítás értelmében azonban a villamos berendezések felülvizsgálatát már nem külön-külön kell elvégezni, hanem egy időben. Ennek a vizsgálatnak a villamos biztonsági felülvizsgálat nevet adták.
Értelem szerűen az érintésvédelmi felülvizsgáló díjak és a villamos berendezések tűzvédelmi jellegű felülvizsgálati díja egy összegben, a villamos berendezések villamos biztonsági felülvizsgálatának elvégzése után kerülnek megfizetésre. Ennek a komplex vizsgálatnak az elvégzéséről a fent nevezett rendeletben előírt jogosultsággal rendelkező szakembernek egy iratot, a villamos biztonsági felülvizsgálati jegyzőkönyvet kell kiállítania.

Kérjen ajánlatot írásban vagy vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon!

Bejegyzéseink

Aktualitások, hírek

Hírek az iparágból, naprakészen.

Blog oldalunkat azért hoztuk létre, hogy az érdeklődők aktuális információkat kapjanak az esetleges változásokról, fontos témákról. Célunk, hogy szakértőként érthetővé és értelmezhetővé tegyük a villamosbiztonsággal-, érintésvédelemmel- és villámvédelemmel kapcsolatos  információkat.