Villamos biztonsági felülvizsgálat
Villamos biztonsági felülvizsgálat
Míg 2020. júliusáig az érintésből adódó balesetek elkerülése, valamint a hatósági bírságoktól való mentesülés érdekében az érintésvédelmi-felülvizsgálat jelentette a megoldást, addig 2020. augusztusától már a Villamos biztonsági felülvizsgálat, azaz a VBF elvégeztetése a kötelező.
Minden esetben az arra jogosult szakember végzi helyszíni szemle során a villamos berendezések felülvizsgálatát, melynek alkalmával ellenőrzi, hogy azok teljes mértékben megfelelnek-e az áramütés elleni védelemnek, illetve ezzel egy időben elvégzik a tűzvédelmi jellegű felülvizsgálatot is. A korábbiakkal ellentétben, a 2020. július 31-én hatályba lépett módosított 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet értelmében a két vizsgálatról mindössze egy irat készül az európai műszaki szabályozásnak megfelelően. A Villamos biztonsági felülvizsgálat egy teljes körű vizsgálat, ide értve a kis- és nagyfeszültségű villamos berendezések áramütés elleni védelmének és szabványos állapotának vizsgálatát normál- és robbanásveszélyes légtérben.
Villamos biztonsági felülvizsgálat jogszabály
2020. július végén jogszabályi változás történt az érintésvédelmi felülvizsgálattal és a tűzvédelmi jellegű felülvizsgálattal kapcsolatosan. A villamos biztonsági felülvizsgálat jogszabály 2020. augusztus elsejei életbe lépése óta, ellentétben az ezt megelőző időszakhoz képest annyiban módosult, hogy az eladdig külön-külön végzett 2 vizsgálat, lásd áramütés elleni védelemi vizsgálat és a tűzvédelmi jellegű felülvizsgálat egyidejűleg kerül elvégzésre. A villamos biztonsági felülvizsgálat jogszabály kimondja, hogy a jogszabályi módosítást követően már csak egyetlen irat készül a vizsgálatokról, mely a villamos biztonsági felülvizsgálat névre hallgat.
A villamos biztonsági felülvizsgálat jogszabály rendelkezése szerint ide értendőek a kis- valamint a nagyfeszültségű berendezések áramütés elleni védelmének és szabványos állapotának vizsgálatai normál- és robbanásveszélyes légtérben.
Az Ön figyelmét se kerülje el a kötelezően elvégzendő villamos biztonsági felülvizsgálat, hisz ennek elmulasztásával veszélybe sodorhatja ingatlanát és családtagjai személyes épségét is.
Miben segíthetünk?
Új otthonunk tervezésekor vagy esetlegesen egy felújítás során érdemes kiemelt figyelmet fordítani arra, milyen villamos berendezések szolgálják otthonunk optimális komfortját.
Az érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálat kötelező jelleggel elő van írva, sőt jogszabály írja elő a felülvizsgálatok sűrűségét is.
Gyakori kérdések a témában
Villamos biztonsági felülvizsgálat jegyzőkönyv minta
A villamos biztonsági felülvizsgálat 2020. augusztus elseje óta lépett érvénybe, melynek elvégzését a jogszabály kötelező jelleggel írja elő. A villamos biztonsági felülvizsgálat gondoskodik arról, hogy az adott építménynek az elektromos hálózata, valamint az üzemeltető a törvényben meghatározott előírásoknak megfeleljen. A 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet 2. paragrafusának 33. pontja kimondja, hogy az előzőekben két külön vizsgálatként végzett vizsgálatot, lásd. a villamos berendezések áramütés elleni védelmének, valamint azok általános állapotának felülvizsgálatát, valamint a tűzvédelmi jellegű felülvizsgálatukat egy felülvizsgálatként kell elvégezni, lásd. villamos biztonsági felülvizsgálat.
A villamos biztonsági felülvizsgálati jegyzőkönyv minta használatos az elvégzett villamos biztonsági felülvizsgálat elvégzésének dokumentálására. A villamos biztonsági felülvizsgálati jegyzőkönyv minta többek között magában foglalja a megvizsgált berendezés pontos megnevezését, a vizsgálatot megrendelő-, valamint a felülvizsgáló nevét, az érintésvédelem módját, a vizsgálat elvégzésének alkalmát, idejét és helyét, a minősítést, valamint a nem szabványos berendezés/részek számbavételét, és az ezt követő felülvizsgálat eszközlésének határidejét.
Érintésvédelmi felülvizsgálat gyakorisága

Villamos biztonsági felülvizsgálat árak
Minden villanyszerelési munkálat egyedi eset
így telefonon vagy emailben tud ajánlatot kérni.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy az érintésvédelmi felülvizsgálat ár több olyan tényezőtől függhet, melyek rendszeresen megváltozhatnak, mint például az anyagárak, szolgáltatói díjak vagy egyéb harmadik félnek fizetett díjak. Egyéb körülmények is befolyásolhatják az árakat, mint például a település távolsága Budapesttől, az épület vagy villanyóra megközelíthetősége, a hálózat egyéb paraméretei, stb. Minden esetben egyedi árjánlat készítésére van szükség, így az árak szigorúan tájékoztatás jellegűek!
Kérjen ajánlatot írásban vagy vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon!
Bejegyzéseink
Aktualitások, hírek
Hírek az iparágból, naprakészen.
Blog oldalunkat azért hoztuk létre, hogy az érdeklődők aktuális információkat kapjanak az esetleges változásokról, fontos témákról. Célunk, hogy szakértőként érthetővé és értelmezhetővé tegyük a villamosbiztonsággal-, érintésvédelemmel- és villámvédelemmel kapcsolatos információkat.
Erősáramú berendezések felülvizsgálata
Erősáramú berendezések felülvizsgálata Az erősáramú berendezések felülvizsgálata tárgyában az OTSZ, azaz Országos Tűzvédelmi Szabályzat rendelkezései az irányadók az 54/2014. (XII

Vállalkozóként milyen vizsgálatok szükségesek?
Villamos biztonsági felülvizsgálat Minden háztartásban, de a munkahelyeken is nap, mint nap használunk elektromos berendezéseket, melyeket az elektromos hálózatra csatalakoztatva